Magamról

 

2003- ban végeztem a PTE Gyógytornász szakán. Azóta foglalkozom halmozottan fogyatékos gyermekek mozgásfejlesztésével, hidroterápiával, illetve szülésfelkészítéssel.

Nagyon szeretem a vizet és mindent, ami ezzel kapcsolatos. Az évek során sokféle vízi terápiával és a víz megannyi gyógyító tulajdonságával ismerkedtem meg, de mikor megtalált az Aquanatal (szülésfelkészítő, vízi mozgásforma kismamáknak), úgy éreztem hivatásom egy fontos pillére került a helyére. Régóta érdekelt a méhen belüli élet, az anya- magzat kapcsolat és a pozitív szülésélmény jelentősége a babára és mamára nézve egyaránt. Az azóta eltelt évek aztán bizonyították az Aquanatal kivételes hatékonyságát a szülés során, ill. a baba későbbi életében. 2004-ben Aquanatal® Oktatói, 2006- ban pedig Birtlight® kismama jóga oktatói tanfolyamot végeztem. Ezek a módszerek amellett, hogy hatékonyabbá teszik a szülésre való felkészülést, egy életfelfogást is közvetítenek, mely közelebb visz életünk lényegének, esszenciájának megértéséhez.
Fontos üzenetük az Öröm megélése, az Önmagunkkal való mélyebb kapcsolat. Segítenek, hogy ráérezzünk, milyen a jelenben élni, tudatosan az adott pillanat megélésére koncentrálni.

Ezt a felfogást közvetíti számomra a Watsu, ez a csodálatos, vízi terápiás módszer is, mellyel 2007-óta foglalkozom. Szintén ebben az évben babaúszás oktatóvá is váltam. Több éve foglalkozom állatasszisztált terápiákkal is, úgy, mint a kutyás terápia, illetve delfinterápia.

Képzett delfinterapeutaként, 2010. óta vezetek delfinterápiás programokat Törökországban.

Az utóbbi években sokéves tapasztalataim eredményeként, új terápiás módszereket dolgoztam ki, hogy még sokoldalúbb és komplexebb fejlesztést és segítséget kapjanak a hozzám járó családok, gyermekek. Ilyen módszer a "Vízi csillag Program", a DOLPHINBIRTH és a DOLPHINBABY program is!

Nagy öröm számomra, hogy a kismamákkal, családokkal és csemetéikkel a szülés után is folytathatom azt az utat, amit a szülés előtt közösen már elkezdtünk.
Miközben a foglalkozások során gyermekeink mozgásfejlődését is segítjük, átadhatjuk nekik a mozgás és az "együtt mozgás" szeretetét. “ Minden ami él mozgásban van, a mozgás maga az élet!”

Szeretettel: Radnics Adrienn Gyógytornász, Aquanatal, Babaúszás Oktató, Hidroterapeuta, Delfinterapeuta