Delfinterápia (DAT)

Már könnyedén elérhető Magyarországról...

Az alábbiakban a saját terápiás munkámról és az általam látogatott központról szeretnék tájékoztatást nyújtani.

 

Az Antalyai Delfinközpontról.....

.........................................................

Az elmúlt években az európai gyerekeknek hosszú ideig kellett várniuk, míg eljutottak az Egyesült Államokba, illetve a távoli központokba, delfinterápiára. Az első törökországi (antalyai) terápiás központ megalakulásával elhárult az akadály a delfinterápiát igénylő, európai páciensek elől, hogy részt vegyenek a terápián. Így az utóbbi években, számos sérült gyermek kerülhetett közelebbi kapcsolatba a delfinekkel, s tapasztalhatta meg e nagyszerű módszer előnyeit.

Az antalyai központ, Törökország legrégebbi delfinközpontja, mely a kitűnő szakmai háttér mellett, árban és távolságban is sokkal elérhetőbb, mint a tengerentúli helyszínek.

Az antalyai delfinterápiás központ 2001-ben nyitotta meg kapuit a "Soulsience" iskola keretei között, 10 éves fáradtságos, előkészítő munka eredményeképpen. Vezetője az elismert Murat Kemaloglu professzor, aki nagy gonddal és folyamatos szakmai fejlesztés mellett irányítja a központot.

Én delfinterapeuta tanoncként és fizioterapeutaként 2009. nyarán, egy tanulmányút során pillanthattam bele először egy delfinterápiás központ életébe, s tapasztalhattam meg a delfinekkel való együttúszás, illetve a delfinterápia hatásait.

Mint a központ által hivatalosan felkért, hazai, kapcsolattartó személy és szakmai koordinátor, azóta van módom együttműködni az antalyai delfinterápiás központ szakembereivel, 2010. óta pedig szakmai kísérőként, fizio- és delfinterapeutaként is segítem a központba érkező magyar páciensek terápiáját.

 

A TERÁPIA FELÉPÍTÉSE

 

A terápiás program 10 napig tart. Az alap program 10 delfinterápiát tartalmaz.

A program részei:

- delfinterápia napi egy/ két alkalom (30perc)

- családterápia (igény szerint, angol, német, török nyelven)

- lovaglás fakultatív, a terapeuta javaslata szerint beilleszthető a terápiás folyamatba, igény szerint (külön fizetendő)

 
 

Magyar fizitoterapeuta, delfinterapeuta felkérése esetén, 

a páciens plusz terápiákban részesül;

 

/ Delfinterápia, tapasztalt magyar fizio-és delfinterapeutával, magyar nyelven, egyéni fejlesztési terv alapján!

/ 10 egyénre szabott, fejlesztő foglalkozás: hidroterápia/masszázs/kinesio tape kezelés/egyéb képességfejlesztés - az egyéni fejlesztési terv szerint

/  Fizioterápiás és fejlesztési terv és gyógytornász szakvélemény készítése a terápiát követően

/ Kísérés, folyamatos szakmai konzultáció a központ vezető orvosával 

/ Igény szerint hyppoterápiás asszisztencia

Egyéb, hazánkban egyedülálló és hasznos lehetőség:

/ Speciális, komplex, hidroterápiás, delfinterápiára felkészítő és utánkövető, fejlesztő program, delfinterápiára jelentkezőknek, a terápia sikerének és hatékonyságának növeléséért!!(Érdeklődj személyesen! Több részletet ezen az oldalon, a hidroterápia címszó alatt találsz.)

 

A terápia menete:

A gyerekek minden nap délelőtt részt vesznek egy delfinterápiás foglalkozáson. Egy terápiás foglalkozás 30percig tart és a gyermek mozgás és pszichés állapotának megfelelő tematika szerint épül föl, lépcsőzetesen a terápiás program ideje alatt. A terápiás óra két részből áll, egy platform munkából és egy vízi munkából, olyan módon, ahogy ezt a páciens fizikai és pszichés állapota lehetővé teszi. A fejlesztés lépcsőzetes, a páciens egyre közelebb kerül a delfinhez, egyre több a delfinnel való közvetlen kontaktus, érintés.

(Ezután ha hazai terapeutával érkeznek, hidroterápia következik, ha önállóan mennek, szabad program.)

A gyermekek minden nap találkozhatnak "delfin barátaikkal", ahol láthatják őket játszani, énekelni, labdázni, bukfencezni. Ez felkelti érdeklődésüket a külvilág iránt, fejlődik a figyelem, a kapcsolatteremtő készség. Emellett ezeket a hatalmas és életerős állatokat látva, akikkel napi szinten ők is kapcsolatba kerülnek, önbizalmat és nagyobb magabiztosságot, pozitív megerősítést nyernek a külvilággal való kommunikációban is... A központ a terápiás folyamatban nagy hangsúlyt fektet a család támogatására és megsegítésére is.

A terápia ideje alatt, ha magyar terapeuta is megy a családdal, igény szerint még külön fizioterápiás, ill.terapeuta által asszisztált, lovasterápiás foglalkozásokra is van lehetőség, megyünk kirándulni, szabadidős programokra is.

........................................................... ..

JELENTKEZÉS A TERÁPIÁRA

 

Nagyon egyszerű, az oldalon keresztül egyszerűen bejelentkezhetsz delfinterápiára! Vedd fel a kapcsolatot a központ hazai szakemberével!!

Az Antalyai Delfinterápiás Központ az év 12 hónapjában fogad pácienseket.

Delfinterápiára az erre a célra összeállított jelentkezési lapon lehet bejelentkezni. A részletes tájékoztatót, ill. az angol / német, igény szerint magyar nyelvű jelentkezési lapot a jelentkezőknek emailben elküldjük, szükség esetén a kitöltésben is segítünk. A központ hazai szakembere a családdal való konzultációt követően, a megfelelő adatok összesítése után, (szakértői vélemények, orvosi zárójelentések stb.), a kitöltött jelentkezési lapot és a fizio-delfinterápiás javaslatot elküldi a központ szakemberei részére.                                                  

A jelentkezés a központ visszajelzése után, a terápia árának befizetésével válik biztossá. A megfelelő, szabad terápiás időpont megtalálásában is segítséget nyújtunk.

A téma már a Facebook-on is elérhető; a Delfinterápia oldalon

facebook

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha már jelentkeztél delfinterápiára, egyedülálló lehetőségként részt vehettek egy hidroterápiás, delfinterápiára felkészítő tanfolyamon. Itt a gyermeket magyar fizio-és delfinterapeuta méri föl, kezelési tervet készít és a fejlesztés céljainak megfelelően, speciálisan felépített, vízi órákkal készíti föl a gyermekeket a terápiára. Itt az egyéni fejlesztés mellett, olyan fontos dolgokkal is foglalkozunk, mint a gyermek vízhez szoktatása, együttműködése a terápiás team-mel, illetve a hideg vízben való munka lehetőségei, eszközei...A tanfolyamot legkésőbb 3 hónappal kiutazás előtt kezdjük el. A fejlesztő program lépcsőzetesen, egyénre szabottan épül föl és igény szerint a delfinterápia után is folytatódik, tovább kísérve a gyermeket a terápiás folyamatban.

 

Érdeklődj személyesen nálam, a fenytenger@gmail.com email címen vagy a 30-307-40-37-es telefonszámon!

A központ hivatalos weboldala: www.dolphinwellness.com

(A központ szakemberei nem beszélnek magyarul, a terápiás központtal a magyar kapcsolattartón keresztül tudtok kommunikálni. A terápiás központ munkatársai is a fenti email címre továbbítják a hazai megkereséseket!)